Pink Flamingos (1972)

John Waters, a híres trashgyáros ezen filmje kellően kimeríti az exploitatin műfaj fogalmát. Gyerekkori barátját kérte fel a film főszerepére, a híres transzvesztita énekes-színész Divine-t.
A film története azon alapul, hogy a Divine által alakított Babs Johnson birtokolja "Amerika leggusztustalanabb személye" címet, melyet egy bulvárlap aggatott rá. Büszkén viseli ezt a bizarr címet, Baltimore külvárosában egy lakókocsiban éli mindennapjait anyjával és fiával - a bulvárlap által ráaggatott címhez hűen igen extrém életvitelben. A "bonyodalom" akkor kezdődik, mikor egy pár - név szerint Raymond és Connie Marble - rossz néven veszi, hogy pont Babs büszkélkedhet ezzel a megnevezéssel. Ugyanis ők úgy érzik, hogy márpedig őket kellene hogy illesse a gusztustalanság díja, mert tevékenységük és groteszk ízlésük által sokkal jobban megérdemelnék, sem mint Babs. Elhatározzák, hogy megfenyegetik és kiiktatják "ádáz ellenségüket". Innentől kezdődik a szardobálás egymás felé oda-vissza - akár szó szerint is.
A film olyan jelenetekkel operál, amelyek a finom lelkű nézőket bizonyára a teljes felháborodás felé irányítják. A két rivális család extrémitását sikerül szépen ábrázolni: Babs édesanyja például egész napját egy rácsos gyermekágyban tölti, mindennapjait pedig a Tojásos ember szépíti meg, ugyanis Anya imádja a tojást - bármilyen elkészített formájában. Babs születésnapi partija is jó táptalaj volt arra, hogy Waters kellőképp megmutathassa mennyire is gusztustalan a Johnson család, illetve maga Waters kis fantáziája. Nem beszélve Marble-ék bemutatásáról: ők ugyanis gyermekeket adnak örökbe különböző pároknak, amiben nincs is semmi érdekes, a botránkozás forrása onnan jön, hogy milyen úton szerzik be a csecsemőket.
A nagy finálé természetesen nem maradhat el, mindenki megkapja azt, ami neki jár. Babs gondoskodik arról, hogy a két jómadár áskálódását megjutalmazza kellőképpen. Maga Divine pedig arról gondoskodik, hogy a film végén a néző is megkaphassa a saját botrányadagját.
A Rózsaszín flamingók-at az exploitation kedvelőknek szerintem nem kell ajánlanom, hiszen alapműnek számít. Aki viszont még nem esett túl rajta, az gyorsan pótolja hiányosságát. Aki pedig csak szimplán kíváncsi, az kellően készüljön fel a vizuális élményre.

IMDb

The Possession (2012)

Az utóbbi években a filmkészítők újra visszanyúltak az ördögűzés illetve a démoni megszállottság témájához. 2011-ben bemutatásra került a Rítus, tavaly pedig két ilyen filmet is vetítettek a mozik: műsorra került a The Devil Inside – Az ördög benned lakozik és jelen cikkem tárgya, a The Possession – Démoni doboz.

Adott egy leány testvérpár, kiknek a szülei nemrégiben elváltak, így ők jelenleg az édesanyjukkal élnek. Szüleikkel a törés ellenére jó kapcsolatot ápolnak, kiegyensúlyozott gyermekeknek tűnnek. Az elvált szülők is viszonylag rendesen viszonyulnak egymáshoz, a lányok hétvégenként az apjuknál vannak. Egyik alkalommal a testvérpár – Hannah és Emily – édesapjukkal autózik, mikor az utca szélén észrevesznek az egyik háznál egy „garázsvásárt”, ahol Emily egy héber írással telefaragott fa dobozt pillant meg. Nem kell sokáig kérlelnie az édesapját, hogy megvehesse. Onnantól kezdve különös vonzalommal kezd kötődni a lány a titokzatos dobozhoz, melyet először képtelen kinyitni. A zár később természetesen enged, a tartalma Emily szeme elé tárul, és ezzel együtt valami nem evilági dolog is útjára szabadul. A lány furcsán kezd viselkedni, a körülötte lévő személyekkel való kapcsolata drasztikus változásokon megy keresztül. Ezek pedig a családbeli képlékeny kötelékekre is rányomják a bélyeget. Mindenki az aggódó édesapát okolja Emily megromlott magatartására, a férfi viszont elhatározza, hogy kideríti, mi történik, és hogy lányát bármi áron megpróbálja meggyógyítani.

A filmművészetben eddig a The Exorcist volt a legzseniálisabb alkotás ebben a témában – nem csak szerintem. Ezen a tényálláson pedig a Démoni doboz sem tudott változtatni.

Ez a film harmatgyenge kísérlet volt, tele van zsúfolva klisékkel, olyan megoldásokat alkalmaz, miket már megannyiszor láthattunk. Nehéz így bármiféle érdeklődést kicsikarni a nézőből, nem hogy némi félelmet vagy feszélyezettséget. A ’73-as Ördögűző nagyon magasra tette a lécet, s hiába megannyi csúcs-szuper modern effektgyártó program, édeskevés. Szemmel láthatóan sok a nyúlás a klasszikustól (még ha csupán a zárójelenetre tekintünk is vissza). Jótól lopni nem bűn – szól a mondás, de azért ne essünk túlzásokba, az összefércelt alkotások ritkán működnek megfelelően.

Bármennyire is igyekeztem pozitívan hozzáállni a filmhez, jelenetről jelenetre omlott össze az eleve sem masszív alapokon álló alkotás. Egy ilyen témát feldolgozó filmtől elvárható, hogy a megszállottság-állapot bemutatása kellő mennyiségű ridegséget és jéghideg tiszta gonoszságot sugározzon. Sajnos erről nem beszélhetünk itt.

A film poszterén szerepel a kíváncsiságot gerjesztő „igaz történet alapján” felirat. Ennek annyi az alapja, hogy anno egy lengyel holokauszt-túlélő tulajdonába került egy hasonló doboz, melyet Spanyolországban vásárolt, mielőtt az USA-ba emigrált. A ládát a nagyanyja varrószobájában tartotta, viszont soha nem nyitotta fel, ugyanis a zsidó folklór szerint egy gonosz szellemet (héberül dybbuk) rejtett magában. A láda konkrét tartalma később kiderült: különféle színű hajtincsek, 2 db 1920-as évjáratú penny, egy kisméretű szobor héber szóval gravírozva, egy szárított rózsa és egy gyertyatartó, melynek 4 polipkarszerű lába volt. Ez a doboz inspirálta állítólag a készítőket a film megalkotásához.

Érdekességként említem meg, hogy a filmben szerepel egy zsidó karakter, aki a kétségbeesett édesapának próbál majd segítséget nyújtani. Ezt pedig Matisyahu formálja meg, aki híres zsidó reggae zenész, aki a maga műfajában eléggé sikeres.

Ami pedig a gonosz szellemet illeti, a filmben lengyel nyelven szólal meg.

A film rendezője Ole Bornedal, akinek egyik híres munkája a Nattevagten és annak remake-je a Nightwatch – Éjjeliőr a hullaházban. Neve bizakodást ébresztett bennem a The Possession-nel kapcsolatban, de hiába tehetséges az úriember, a kezébe kapott forgatókönyvből ő sem tudott többet kihozni.

IMDb

Chernobyl Diaries (2012)

2011-ben volt a ’86-ban bekövetkezett hírhedt csernobili atomkatasztrófa 25. évfordulója, melynek alkalmából Ukrajna megnyitotta a katasztrófaturizmus előtt Pripjaty város kapuját. Amerika pedig ihletett kapott a szokásos hollywood-i formában és elkészítette az Ideglelés Csernobilban című horrort.

A történet 6 fiatal turista útját mutatja be, akik egy Jurij nevű helyi fazon irányításával befizetnek egy pripjaty-i városnéző túrára. A kezdeti kíváncsi izgatottság hamar életféltő rettegésre változik, mikor a környéket bebarangolva visszaérnek a furgonjukhoz, amiről hamar megállapítják, hogy valaki/valami úgy megbabrálta, hogy képtelenség beindítani. Ekkor a szereplők nagyfokú tehetetlenséget mutatnak fel, amiről megjegyezendő, hogy felettébb idegesítő. Kétségbeesett logikátlan problémamegoldásuk alatt hamar rájuk sötétedik, és ezután nem kell sokat várni arra, hogy az állítólag kihalt zónába rekedt fiatalok rádöbbenjenek, hogy nincsenek egyedül.

Az alkotás 86 perces, amit azért fontos megemlíteni, mert az első 40 perc eseménytelenül zajlik, a film második fele pedig nem igazán igyekszik bepótolni a lemaradást. Ennek fényében azt tudom kijelenteni, hogy feszültségkeltésben nem remekel, így nincs is mit fenntartani. Az edzetlen nézőt talán megcsaphatja némi bezártság-atmoszféra, de ez igen csekély.

A félelem konkrét okozói – gondolok itt azokra a valamikre/valakikre, amik miatt nem is olyan kihalt a zóna – viszonylag elég későn tárulnak a néző szeme elé, ami belegondolva nem lenne rossz döntés, hiszen baljósságot és vele együtt némi félelemkeltést tudna fenntartani végig a film, de amikor erről is lehull a lepel előttünk, könnyen lehet, hogy csalódottság érzése fog rajtunk elhatalmasodni. Nem is kicsit.

A már említett esetlen problémamegoldás hatására nem tudok együtt érezni a fiatal kirándulókkal vagy egyáltalán drukkolni nekik. A forgatókönyv ebben is csiszolatlan volt, nem beszélve a napszakok váltakozásáról, fellelhető abban is némi képzavar.

A producer és a forgatókönyvíró Oren Peli, akinek nevéről rögtön a Paranormal Activity sorozat juthat eszünkbe. A szkript társírója Shane és Carey Van Dyke, akiket azért említek meg, mert ők viszont egy rakat Asylum-film elkövetői, ami újabb balsejtelmet idézhet elő ezen filmmel kapcsolatban.

A rendező Bradley Parker, aki eddig leginkább vizuális effektus fronton volt eredményes, dolgozott a Fight Club, a xXx és a Let Me In alkotásokon.

Érdekességként megemlítem, hogy a film felvételei Szerbiában és hazánkban lettek rögzítve.

A Chernobyl Diaries IMDb-n jelenleg 5,0 pontot mutat, amit kicsit sokallok is talán. Nagyon sok hibát véltem felfedezni, amik kicsit sem elhanyagolhatók. Sajnálom azt, hogy Pripjaty szelleme ilyen borzalommal lett meggyalázva. Európa legnagyobb katasztrófájának színhelye ez, ami a jövő generációinak sok tagját megfogja majd a különlegesen borús atmoszférájával. Ezt a hangulatot pedig egy ilyen egyszerű filmmel képtelenség visszaadni.

IMDb

Resident Evil (2002)

Paul W.S. Anderson álmodta meg filmvászonra a kultjáték Mortal Kombat-et, rá 7 évre pedig úgy gondolta, újabb játékot dolgoz fel, ez pedig a japán Biohazard, azaz a Resident Evil – A Kaptár lett. Mindenekelőtt leszögezném, hogy nem vagyok játékhasználó, így véleményem olyan nézőpontból világítja meg a filmet – és a folytatásait – melyet nem befolyásol maga a játékmenet, illetve maga a kiindulópont, a forrástörténet.
A sztori szálai az Umbrella Corporation nevű világvállalatból indulnak ki. A Védernyő Vállalat a világ kereskedelmének nagy részét képezi, ágazatai a legkülönfélébb tevékenységekben vesznek részt. Raccoon City alatt a multicég viszont egy szigorú ellenőrzés és őrség alatt álló földalatti nagy kutatóállomással rendelkezik, ahol többek közt titkos biokísréleteket folytatnak. Ennek egyik eredménye az ún. T-vírus, amelynek elszabadulása a Resident Evil-történet origója. A földalatti épületkomplexum vezérlését egy főszámítógép végzi, egy mesterséges intelligencia, a Vörös Királynő. Mikor a veszélyes vírus a Kaptár levegőjébe kerül, a védelmi mechanizmus bekapcsol és igyekszik minél hatásosabb módszerrel arra törekedni, hogy a bioveszély a Kaptáron túl ne terjedjen tovább.
Főhősnőnk – melynek szerepében Milla Jovovich remekel – szemén keresztül izgulhatunk azért a maréknyi kommandósért, akiket a Kaptárba küldenek, hogy felderítsék, mi is történt, miért szakadt meg a kapcsolat az intézménnyel, ugyanis a T-vírus emberre gyakorolt hatása olyan változást produkál az emberi szervezetre, melynek tragikus következményeként élőhalottakká válnak.
Mivel lényegében ez egy akciódús zombifilm, nagyon fontos, hogy végig pörögjön és ezt sikerült is teljesítenie, a történetvezetésben nincs üresjárat. A főhősnő Alice amnéziája segítségével operálja a film azt, hogy a néző is fokozatosan tudja meg a történteket, így a baljósság fennmaradhat. A zombik számának fokozatos növekedésével a még élők száma viszont rohamosan csökken, mert nem elég, hogy élőholtak hemzsegnek minden szinten, a Vörös Királynő sem nagyon próbál együttműködni a felderítő osztaggal. A mesterséges intelligencia ellenállásának egyik megmutatkozása a film egyik legjobb jelenete lett, kellemes halálnemet láthatunk.
Mivel játékadaptációról van szó, kell egy ’főgonosz’ is a film végére a végső összecsapáshoz, mely itt lényegében maga a T-vírus.
Meg kell említenem a zenét, mert nagyon hangulatosra sikerült, magában hordoz egy
poszt-apokaliptikus hangulatot, abszolút passzol a végjelenethez – ami egyébként szinte kiáltja a folytatást.
Összesítve egy nagyon szórakoztató film a Resident Evil olyan szemnek is, aki nem játszott a
játékokkal; a mai zombifilmek egyik nagyon jó darabja. Többszöri megtekintésre is remekül működő produkció.
IMDb

Resident Evil: Apocalypse (2004)

Az első rész után két évre, 2004-ben került bemutatásra a Kaptár folytatása, Apokalipszis alcímmel.
Ezen darab ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött: a T-vírus elszabadult a Kaptárban, az Umbrella nagykutyái nem tudnak megmaradni a seggükön, megnyitják a földalatti létesítményt, ahonnan viszont szabadjára engedik a fertőzött személyzetet, akik a felszínre kerülve rohamléptekben terjesztik a vírust. Alice-nek újra fel kell vennie a harcot az élőhalottakkal, illetve a Védernyő Vállalattal is, ugyanis az is a nyomában van. Kiderül, hogy Alice is egy projektje a vállalatnak: miután kihozták a Kaptárból, T-vírust kapott, ami viszont egyedülálló módon beépült a szervezetébe, így lett erős, gyors és hatékony könyörtelen gyilkológép, néha már embernek sem érzi magát. Erősen elkötelezi magát arra a feladatra, hogy minden erejével keresztbe tegyen a vállalatnak és tönkretegye azt. Időközben karantén alá helyezik az egész várost, Alice-t pedig egy civil túlélőcsapattal és egy kommandós csapattal hozza össze a sors Raccoon City utcáin, akikkel később egy kislány megmentésére is vállalkozik, cserébe a városból való kimenekülés lehetőségéért.
Nem tartom jónak ezt a folytatást. Lapos a történet, az előző résszel ellentétben itt vannak
üresjáratok. Értem én, hogy T-vírus meg zombik meg fafejű tudósok és valami újat akarunk alkotni, de ez így egy nagy összekevert massza, amit ha kisütök, se íze se bűze. Vannak olyan karakterek, akik olyan szinten nincsenek kidolgozva, hogy egyszerűen értelmét nem láttam annak, hogy ezeknek szerepelniük kellene benne – gondolok itt a bajba jutott kislányra.
A sorozat ezen epizódja egyébként itt kezdi kiépíteni az ezután következő részek lényegét: kezd a hangsúly a ’fertőzöttek kontra élők’ harcáról az ’Alice kontra Umbrella’ harcra helyeződni. A film utolsó fontos jelenete is ezt sugallja, ahol Alice-t kényszeríti az Umbrella egy főnöke, hogy a vállalat egyik fontos projektjének „termékével” csapjon össze. Ez pedig a Nemesis-program , aminek áldozata egy a már előző részből megismert szereplő.
Összességében egy abszolút felejthető folytatás a Resident Evil 2. Számomra túlságosan izzadtságszagú az egész produkció, lehet a kevesebb több lett volna.
IMDb

Resident Evil: Extinction (2007)

A Kaptár harmadik része nálunk Teljes pusztulás alcímmel került forgalomba. Ez az alcím egész helytálló, ugyanis ebben a részben a fertőzés olyan szinten elemésztette a bolygót, hogy a szárazföldek elsivatagosodtak, növények és állatok pusztultak ki az emberiség nagy részével egyetemben – aki nem halt meg eddig, az vagy fertőzött, vagy annak a maréknyi túlélőnek a tagja, akik kisebb konvojokba rendeződve járják a kontinenst. Folyamatos mozgásban kell maradniuk, különben az élőhalottak pokla eléri őket.
Alice története szintén onnan folytatódik, ahol az előző filmnél félbeszakadt. Az Apokalipszis végén újra a Védernyő Vállalat karjaiban kötött ki, ahol szervezete regenerálódott, megerősödött, majd szépen agresszív angolosan távozott. Főhősnőnk most, a totális elsivatagosodás korában egyedül rója a kihalt országutakat motorján, igyekszik elbújni az Umbrella elől, illetve folytatja a felvett harcot a fertőzöttek ellen. Alice-ben a film végére pedig még erősebb gyűlölet alakul ki a hírhedt cég ellen, ugyanis amikor már azt hiszi, ennél jobban nem bánhatnak el vele, rájön, hogy bizony tévedett.
A Resident Evil 3. próbált kicsit visszakanyarodni az élőhalott-témához, ez látszik a film felépítésében is. A második részhez képest több zombis összecsapást kapunk, hiszen az alkotás egyik pillére egy kb. 30 fős túlélőcsoport, akikkel Alice a film során több izgalmas helyzetbe is keveredik, ráadásul a konvoj egy ismerős arcot is magáénak tudhat.
Az alkotást tekintve sorra ugrottak be más horrorok a fejembe, olyan mintha összelopkodtak volna pár régebbi jól működő jelenetet, megoldást. Egyet említenék meg (az 5-ből!): volt egy jelenet, amelyben egy tudós azt mérte fel, hogy a kipróbált kísérlet során mennyire sikerült megszelídítenie a fertőzött egyedet. Sajnos arról nincs információm, hogy ez direkt hasonlít kísértetiesen Csöpp esetére vagy sem. Mindenesetre rossz fényben világítja meg ez a pár dolog az egész produkciót.
Érzésem szerint viszont még így is azt tudom mondani, hogy fogyasztható ez szűk 90 perc, mert a zavaros második rész után tényleg érezhető a készítők törekvése arra, hogy újra visszataláljanak az első rész által kitaposott útnak legalább a szélére. Erre bizonyíték az is, hogy az első film hidegséget árasztó soundtrack-je ismerhető fel itt is, egy kis változtatást kapott csupán, illetve az utolsó jelenetek egyikében újra láthatjuk az első film egyik nemesre sikeredett halálnemét – szemem hálás volt viszont ezért.
Összegezve a lényeget: érzem, hogy jót akartak, érzem a próbálkozást, de valahogy képtelen
kimozdulni a közepes minőségből a Teljes pusztulás és egyébként ezt valahol sajnálom.
IMDb

Resident Evil: Afterlife (2010)

Mikor 2-3 éve beköszöntött a 3D őrület, a Kaptár sorozat is megkapta a saját háromdimenziós folytatását.

A Túlvilág folytatja a harmadik rész végétől a történetet: Alice szembesült azzal, hogy a Védernyő az Alice-projekt során jó pár klónt gyártott le, ezeket maga mellé állította és gyakorlatilag egy komplett Alice-hadsereget tudott összeverbuválni. Sokadmagával pedig ellátogat többek közt a tokiói Umbrella intézménybe és rendet tesz.

A túlélők helyzete továbbra sem túl rózsás, sokan abban bíznak, hogy létezik egy Arcadia nevű hely Alaszkában, amely fertőzésmentes, békés környezet.

Főhősnőnk összetalálkozik megint egy civil túlélőcsapattal Los Angeles egy börtönében, ahonnan viszont kénytelenek továbbállni, mikor fertőzöttek törnek fel az alagsorból. Létszámcsökkenéssel igaz, de eljutnak Arcadia-ra, bár nem teljesen olyan hely ez, mint amire számítottak.

Az Afterlife cselekménye már teljesen elkanyarodott az élőhalott-témától, gyakorlatilag Alice és az Umbrella folytonos csatájába mélyedhetünk el jobban. Ez a cselekményszál pedig kezd kissé kellemetlenné válni. Alice minden részben szinte meghal/súlyosan megsérül, ezután újra az Umbrellához kerül, felturbózzák/felépítik újra, majd megszökik tőlük és újra megpróbálja szétcincálni az egész céget – sémává vált. A negyedik részben is feltűnik egy Védernyős nagyfőnök, akivel a már menetrend szerinti végső összecsapásban kell leszámolnia Alice-nek.

A Túlvilágba úgy vettem észre, hogy megint kerültek olyan karakterek, akik szinte nulla szinten vannak kidolgozva – gondolok itt például egy olyan személyre, aki az előző részből megismert egyik hölgynek a bátyja (??). Ezt viszont még kisebb gondnak találtam. Idegesítőek és gyakorlatilag felesleges túlzások voltak azok a pillanatok, mikor az adott jelenet lelassult és megállt, ezután a lestoppolt részletet minden kameraállásból körbenézhettem, majd hirtelen továbbindult a film. Nyilván ez a 3D miatt volt, de sajnos nem értettem, hogy nekem miért kell megnéznem ilyen pontossággal Alice levegőben lebegő testét. Nem beszélve egy szintén kellemetlen dologról: a cég feje, akivel később Alice-nek össze kell csapnia, szintén kicsit módosult szervezettel rendelkezik, aminek eredményeképp olyan gyorsan képes mozogni, hogy kikerüli a golyókat – PONTOSAN úgy, ahogy azt ’99-ben lélegzetvisszafojtva láthattuk Neoval a Matrixban. (?)

A Kaptár: Túlvilág az egyik leggyengébb rész az egész szériában. Sajnos elveszítettem a fonalat a történetvezetésben, elveszítettem az érdeklődésem a sorozattal kapcsolatban és Paul W.S. Anderson fantáziájába sem szeretnék belekukkantani már – akkor inkább egy barlangba tekintek be.

IMDb