2012. június 20., szerda

Body Bags (1993)


Kifejezetten szeretem azokat a filmeket, amelyek több kis történetet mutatnak be, mint például Romero úr Creepshow-ja. A Body Bags is antológia; 3 kis történetet dolgoz fel: az első két részt John Carpenter, az utolsót pedig Tobe Hooper rendezte.
Az első sztori egy egyetemista lányról szól, aki tanulás mellett munkát vállal egy benzinkúton, ahol első műszakja máris éjszakai, amiről valaki gondoskodik, hogy ne legyen zökkenőmentes.
A "Haj" című történet középpontjában egy kopaszodó férfi áll, aki komoly hajhullása miatt kevesebbnek érzi már magát. Önbizalmának helyreállítása érdekében pedig bármire képes lenne.
Az utolsó rész egy baseball játékos különös esetét meséli el, aki autóbalesetet szenved, amelyből a felépülés tartogat némi meglepetést.
Évek óta meg akartam nézni ezt a filmet, nem csak azért, mert antológia, hanem Carpenter és Hooper neve is nagyon vonzó volt. Bevallom viszont, hogy csalódtam: a történetek nem fogtak meg, átlagosnak tudom csak mondani őket, a sztorik átvezetése is közepes minőségű. Viszont van pozitívum: sok híres horror rendezővel, szereplővel lehet találkozni a másfél óra alatt: Wes Craven, Roger Corman, Sam Raimi - csak hogy említsek párat.
Mindent összevetve, egy közepes minőségű horrorfilm a Hullazsákok, nálam a nagy nevek felismerése okozott jó pillanatokat csupán. Többet vártam...

IMDb

Shakma (1990)


Egy kutatólaboratórium professzora a katatónia mesterséges elérését tanulmányozza. A munka során állatkísérleteket végez, többek között Shakma-n, a páviánon. Az agyműtét viszont nem várt eredményeket produkál az emlős viselkedésében: sokkal agresszívabbá válik. A professzor és fiatal növendékekből álló csapata egyik este egy kalandos szerepjáték közepette Shakma ámokfutásának áldozatai lesznek.
Ez így lehet bugyután hangzik, de maga a film nem olyan rossz ám. Egy egészen jól működő állatos horror ez, aminek minőségén magam is megdöbbentem. Nem kell zsenialitásra gondolni, de személy szerint én semmit nem vártam a filmtől - kellemeset csalódtam. A majomtámadások egész hitelesek, a történet felépítése sem borzalmas.
A színészgárda egyik tagja Christopher Atkins, akit sokan a Kék lagúna szőke, bongyorhajú sztárjaként ismerhetnek, illetve a professzort alakító Roddy McDowall nem más, mint a Frigh Night "Peter Vincent, a nagy vámpírölő"-je.
Maga a film címe az egyik páviánfaj nevéből ered, de érdekes, hogy a filmben szereplő majom a feje körül dús sörényes, ami a shakma páviánfajra viszont nem jellemző.
A filmre visszatérve bátran ajánlom az állatos horror kedvelőinek, mert kellemes kikapcsolódást nyújt egy délutáni hűsöléshez, még ha nem is tartogat meglepetéseket.


IMDb

2012. március 1., csütörtök

Dead of Night (1974)


Szokásos esti vacsorajelenet: családfő, édesanya és egy leány gyermek. De mégsem olyan szép, harmonikus és idilli, mint talán lennie kellene eredetileg. Az édesanya mintha aggódna, zavarosan beszél arról, hogy fia, Andy biztos haza fog jönni. Igen, semmi kétség, hiszen az ő kicsi szeretett fia túléli a háborút és minden gond nélkül újra együtt fognak hamarosan vacsorázni. Férjén és leányán, Kathy-n látszódik, hogy ők nem olyan biztosak ebben. A helyzetet megszakítja egy erőteljes kopogás a bejárati ajtón: komor arcú, fegyelmezett, magasabb beosztású katona, részvétet nyilvánít, közli, hogy szeretett Andy meghalt. Christine összetörik a hír hallatán, szíve mélyén mégis érzi, hogy a fia még él és az nem lehet, hogy nem látja újra. Még aznap éjszaka Kathy furcsa zajt hall, felébreszti édesapját, majd hárman leosonnak a földszintre és a bejárati ajtó mögött legnagyobb megdöbbenésükre Andy áll. A meglepődés egy csettintésre boldogságba fordul, hiszen végre újra együtt a család. Christine tényleg jól érezte, hazajött.
A következő napok azonban egyre furcsább dolgokat tartogatnak. Andy szótlan, rezzenéstelen arca valami balsejtelmet ébreszt. Talán történt vele valami? Megváltoztatta a háború? Charles, az apa nem tud szemet hunyni a dolog felett, főleg mikor fia a szeme láttára puszta kézzel megfojtja a család házi kedvencét.

A film lassan építkezik, de úgy érzem kell is ez ahhoz, hogy az utolsó negyedóra úgy üssön, ahogy kell. A család belső viszályai a végére a felszínre törnek: Christine inkább behunyja a szemét és nem akarja észrevenni azt a tényt, hogy a fia megváltozott, cseppet sem a régi Andy. Védelmezi őt minden áron, ami a végére őrült dolgokra veszi rá. Még a saját tisztességes leányát is képes lenne hátrahagyni csak azért, hogy az ő kicsi fia biztonságban legyen. A családfőben összeáll a kép, tudja, mi történik, mégis ő is azon dolgozik, hogy a fia ne kerüljön még nagyobb bajba. De a káoszt nem lehet elkerülni.
A Dead of Night (aka. Dreathdream) filmet W. W. Jacobs által megírt, 1902-ben megjelent, The Monkey's Paw (= "a majom mancsa") című angol horrortörténet ihlette.
Bob Clark neve ismerősen csenghet a horrorkedvelők számára, mert ugyanebben az évben, 1974-ben egy nagy sikerű slasherrel is előállt, ez pedig a Black Christmas volt, illetve első rendezése a Children Shouldn't Play with Dead Things szintén nem elhanyagolható alkotás a maga egyszerűségével.
Clark munkái számomra remek kikapcsolódást nyújtanak, alkotásait kihagyhatatlannak tartom a horrorközönség számára. A Dead of Night is csak erősítette bennem ezt, jó történet volt, az összeomlott családkép a végén pedig a fogékonyaknak igazán nyomasztó perceket okoz.

IMDb 6,8

2012. január 31., kedd

Død snø(2009)

http://www.imdb.com/title/tt1278340/

 A Dead Snow abba a kategóriába tartozik, amely semmit, még csak valami fikarcnyi érdeklődést se tudott belőlem kicsikarni. Még elkészülte előtt biztos voltam a végeredmény minőségében és miután megnéztem meg is győződhettem róla. Értetlenkedve olvastam a film megjelenése utáni rajongást és elismerő beszámolókat. Nem értettem mi tetszhet egy ilyen félresikerült, semmilyen filmen bárkinek is. Rászántam végül magam, hogy ismét megnézzem, hátha csak a fáradtságomnak volt betudható a rossz véleményem. Hát nem. Ez a film még mindig az egyik legélvezhetetlenebb mozgókép, amit végignéztem.
 A sztori elvisz minket Norvégiába, ahol pár srác és csaj elmennek egyikőjük erdei kunyhójába, messze a civilizációtól, a hegyekbe. Este egy különös látogatójuk érkezik (egy random vénember a hegyről), aki felvilágosítja őket miféle szörnyűségek történtek itt a 2.VH. ideje alatt. Legközelebb már megjelennek az emlegetett kapzsi nácik is, akik vissza akarják szerezni a házban elrejtett aranyukat.
 Félelmetes, de a ’náci zombik’ története tényleg ennyiből áll. Két sorba belefér az egész anélkül, hogy bármi lényegeset is kihagynék. A film eredetileg vígjátéknak készült, de ezt a film közben elfelejtette és így sikeresen létrejött egy annyira üres és jellegtelen atmoszféra, ami a filmet végigkíséri és meg is öli. Igaz, megjelenik 1-2 humorosnak nevezhető momentum, de azokat már mind láthattuk más filmekben, semmi új ötlet. A legmegdöbbentőbb számomra az egészben, hogy tényleg viszonylag sikert ért el a közönségnél. Imdb-n 6.4 bőven nem rossz pontszám és a kritikákban is jókat olvastam róla. Nem értem...azt hiszem nem velem van a baj, ha egy olyan filmet nem tudok értékelni, ami csak és kizárólag más elődökből próbál lélegezni, de csak fuldokolnia sikerül.
Az egyetlen pozitívum a szép környezet és a viszonylag korrekt gore, de senkinek sem tudom ajánlani ezt a filmet.

2012. január 18., szerda

Das Cabinet des Dr. Caligari (1920)


1958-ban a brüsszeli világkiállításra 27 ország filmtörténészei összeállítottak egy 12 filmből álló listát, mely a filmkészítés első ötven évének terméséből tartalmazza a legjobbakat. Eme tucat filmek egyike ez az expresszionista, zseniális német horror némafilm.
A kezdő képsorokban két padon ücsörgő férfit látunk. Az egyik Francis, aki egy különös történetet mesél el barátjának. Az elmesélt sztori lesz maga a film cselekménye: Francis és jóbarátja Alan ellátogatnak a városban megrendezett karneválra, ahol az egyik sátorban az őrült öreg Dr. Caligari egy Somnambulist-t (holdkóros), Cesare-t mutatja be műsorszámként. Caligari elárulja a kíváncsi nézőseregnek, hogy Cesare bármilyen kérdést meg tud válaszolni. Alan kap az alkalmon és megkérdezi halálának időpontját. A holdkóros válasza megdöbbentő: állítása szerint Alan másnap reggel már nem fog felébredni. Ennél megdöbbentőbb dolog, mikor Cesare válasza beigazolódik: Alan következő nap virradóra tényleg meghal. Francis, kedvese és annak édesapja próbálják barátjuk halálának titkát megfejteni, a szálak pedig Caligari doktorhoz és a Somnambulisthoz vezetnek. A rejtélyes orvosról Francis lassacskán felkutatja az igazságot, sőt a film csavaros végkifejlete magáról Francisről is tartogat meglepetéseket.
Teljesen magával ragadott a történet. A holdkórosság témája magában hordozza a titokzatosságot, a rejtélyt, misztikumot. A Cesare-t megformáló Conrad Veidt játéka volt rám a legnagyobb hatással. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeltem jóslatát, tetteit. Arckifejezései – amit a remek smink még jobban kiemelt – kellemes borzongást okoztak. Bár le kell szögeznem, hogy az ilyen témák engem kicsit érzékenyebben érintenek.
Összességében számomra az eddig látott legjobb némafilm a ’22-es Nosferatu után és kicsit sem csodálkozom azon, hogy készítése után közel 40 évvel is még a legjobb alkotások közé gondolták - ma is ott a helye.

IMDb

Dracula (1958)


A Hammer Film Production is készített Bram Stoker klasszikus horrortörténetéből filmváltozatot, amely kicsit sem meglepő, hiszen a Hammer Studio pont az ilyen gótikus stílusú horrorjairól a leghíresebb talán.
A szereposztást nézve 2 nagy színész is szerepet kapott: Van Helsing professzort Peter Cushing játsza, Drakula gróf szerepében pedig Cristopher Lee-t látni. Talán említeni sem kell, hogy mindketten a Hammer-filmek örökös sztárjai voltak: Cushing többször is megformálta Frankenstein doktort, Lee pedig nemcsak ez alkalommal bújt vámpírbőrbe.
Úgy gondolom, hogy az alkotás történetének felvázolását itt nyugodt szívvel hanyagolhatom, mert vélhetőleg mindenki ismeri - ha nem is olvasta Drakula gróf válogatott rémtetteit, nagyvonalakban mindannyian ismerjük Őt.
Drakula történetének ezen feldolgozása némileg eltér a Stoker által megírtaktól. Maguk, a regényben szereplő karakterek ugyanúgy megvannak, de némelyikük némi változáson ment át. Az első kisebb különbség, hogy Jonathan Harker nem ügyvéd, hanem könyvtáros. A regényben Jonathan menyasszonya Mina kisasszony, Lucy Westenra Mina barátnője, Arthur Holmwood pedig Lucy kisasszony udvarlója. Ezzel szemben a filmben a két lány karakterét felcserélték: Arthur és Mina egy házaspár, Lucy és Arthur testvérek, Jonathan menyasszonya pedig Lucy. Magát a cselekmény menetét tekintve a változás az, hogy Jonathan Harker és Van Helsing eleve ismerik egymást, Harker pedig már a film elején tisztában van azzal, hogy a hírhedt kastély tulajdonosa az éjszaka teremtménye. A forgatókönyvírók abban is változtattak, hogy ki esik/kik esnek Drakula áldozatául.
Mielőtt arra adnék okot, hogy negatív előítélet ébredjen blogunk Olvasójában eme filmet illetően, leszögezném, hogy ezek a módosítások nem ártottak a filmnek. Az írók tiszteletben tartották a Drakula könyvet, érezhető volt az óvatosság. Én magam pedig az eredeti mű kisebb felfrissítésnek tartottam az eltéréseket. A másik pedig, hogy Cushing és Lee neve garancia a minőségre.

IMDb

Dr. Jekyll & Mr. Hyde (1931)


Robert Louis Stevenson történetét, mely egy kísérletező orvosról szól, sok filmes elevenítette már meg a filmvásznon. Az elsők között van ez a darab is, mely a főszereplő megformálójának (Fredric March) Oscar-díjat is hozott.
Dr. Henry Jekyll kiváló orvos, akit a nemesség tagjai furcsállnak, csodabogárnak tekintenek - és nemcsak a betegek iránti odaadó hozzáállása miatt. Jekyll nem mindennapi témával foglalkozik: véleménye szerint maga az emberi lélek nem egy egész, hanem két részből tevődik össze. Az egyik a társadalom által elfogadott írott illetve íratlan szabályoknak tesz eleget, azok alapján vezérli az embert és annak gondolatait, cselekedeteit. A psziché másik felét az ösztönök hajtják, a nyers, állatias viselkedés forrása. Állításának alátámasztására kikísérletez egy szérumot, mely az elme két felét elválasztja egymástól, s színre lép az ösztönös, erőszakos, vad én képe.
Ez az első adaptáció a regényből, melyet sikerült megtekintenem idáig, viszont magát az írást még nem volt alkalmam elolvasni, így tényleg csak a filmre tudok hagyatkozni a történet szempontjából. A tudat illetve énkép kettéhasadásának és az ösztönös, állatias viselkedés bemutatása tényleg Oscar-t érdemlő alakítás volt March-tól. Az erőszakos én-t jelképező Mr. Hyde jelmezét a neander-völgyi emberről mintázták, ezzel is nyomatékosítani tudták az állatias, nyers embert. A két én közti különbség is teljesen elkülöníthető volt egymástól: Jekyll a kedves, humoros, tisztelettudó vőlegény, aki a páciensek közt sem tesz különbséget, így a nyomorúbb sorsú egyszerű asszony is ugyanannyi figyelmet és törődést kap tőle, mint egy nemesember. Ezzel szemben a szérum hatása után kibújik belőle Mr. Hyde, aki már külsőleg is hordozza magán az "emberállat" jegyeit (vastag szemöldök, előreálló homlok, hegyesebb fogak, görnyedtebb járás); belsőleg pedig lelkiismeret-mentes, erőszakos, vad, egy az egyben ösztönlény.
Stevenson története eleve jó táptalaj egy film elkészítéséhez. Ezen '31-es változat előtt készült még belőle 4 némafilm is, melyek közül meg kell említeni az 1920-ban készült változatot, ugyanis abban John Barrymore játsza el a címszerepet.

IMDb