A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pre 2000. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pre 2000. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 23., szombat

Pink Flamingos (1972)


John Waters, a híres trashgyáros ezen filmje kellően kimeríti az exploitatin műfaj fogalmát. Gyerekkori barátját kérte fel a film főszerepére, a híres transzvesztita énekes-színész Divine-t.
A film története azon alapul, hogy a Divine által alakított Babs Johnson birtokolja "Amerika leggusztustalanabb személye" címet, melyet egy bulvárlap aggatott rá. Büszkén viseli ezt a bizarr címet, Baltimore külvárosában egy lakókocsiban éli mindennapjait anyjával és fiával - a bulvárlap által ráaggatott címhez hűen igen extrém életvitelben. A "bonyodalom" akkor kezdődik, mikor egy pár - név szerint Raymond és Connie Marble - rossz néven veszi, hogy pont Babs büszkélkedhet ezzel a megnevezéssel. Ugyanis ők úgy érzik, hogy márpedig őket kellene hogy illesse a gusztustalanság díja, mert tevékenységük és groteszk ízlésük által sokkal jobban megérdemelnék, sem mint Babs. Elhatározzák, hogy megfenyegetik és kiiktatják "ádáz ellenségüket". Innentől kezdődik a szardobálás egymás felé oda-vissza - akár szó szerint is.
A film olyan jelenetekkel operál, amelyek a finom lelkű nézőket bizonyára a teljes felháborodás felé irányítják. A két rivális család extrémitását sikerül szépen ábrázolni: Babs édesanyja például egész napját egy rácsos gyermekágyban tölti, mindennapjait pedig a Tojásos ember szépíti meg, ugyanis Anya imádja a tojást - bármilyen elkészített formájában. Babs születésnapi partija is jó táptalaj volt arra, hogy Waters kellőképp megmutathassa mennyire is gusztustalan a Johnson család, illetve maga Waters kis fantáziája. Nem beszélve Marble-ék bemutatásáról: ők ugyanis gyermekeket adnak örökbe különböző pároknak, amiben nincs is semmi érdekes, a botránkozás forrása onnan jön, hogy milyen úton szerzik be a csecsemőket.
A nagy finálé természetesen nem maradhat el, mindenki megkapja azt, ami neki jár. Babs gondoskodik arról, hogy a két jómadár áskálódását megjutalmazza kellőképpen. Maga Divine pedig arról gondoskodik, hogy a film végén a néző is megkaphassa a saját botrányadagját.
A Rózsaszín flamingók-at az exploitation kedvelőknek szerintem nem kell ajánlanom, hiszen alapműnek számít. Aki viszont még nem esett túl rajta, az gyorsan pótolja hiányosságát. Aki pedig csak szimplán kíváncsi, az kellően készüljön fel a vizuális élményre.


IMDb

2012. október 4., csütörtök

The Rift (1990)



Furcsának tűnhet egyeseknek, hogy ezt a filmet választottam újabb cikkem tárgyának. Én magam is csupán közepes minőségűnek mértem be, de egyszerűen van benne egy csipetnyi „kilencvenesévek-adalék”, ami egész fogyaszthatóvá teszi ezt a mindössze 79 percet.
Egy felderítő csapatot küldenek le a tenger mélyére, hogy utánajárjon egy korszerű tengeralattjáró rejtélyes eltűnésének. A legénység egyik tagjának felkérik az eltűnt mélytengeri jármű egykori tervezőjét is, aki vonakodva bár, de belemegy a dologba, s ezután a Sirius II nevű tengeralattjáró elindul, hogy feltárja Sirius I titkát. A víztömeg mélyén egy furcsa hasadékra bukkannak, ahonnan az eltűnt jármű fekete dobozának jelzését észlelik. A sikeresség érdekében úgy döntenek, hogy elhagyják a hajót és maguk derítik fel, hogy mit rejt a sötét és nem éppen barátságos mélytengeri üreg. Kezdeti kételkedésük nem alaptalan, ugyanis amibe ütköznek, képzeleteket felülmúló.
Megértem azokat, akiket kicsit sem hatott meg a The Rift igenis létező bája. Talán ha nem lennék olyannyira elfogult a régi VHS-kincsekkel szemben, hasonlóan éreznék a megtekintése után. Ez a film nem próbál több lenni annál, mint ami valójában, és ezt eléggé tudom értékelni. Amit még pozitívan fogadtam, az a hasadékbeli „élet” ábrázolása: abszolút kilencvenes évek eleje.
A Hasadék a spanyol Juan Piquer Simón munkája, aki már ezelőtt 3 alkotásával is elszórakoztatott. Nem mondom azt, hogy borzasztóan eredeti az úriember, de engem meg lehet venni egyhamar olyan művekkel, mint a gusztustalanul szórakoztató Slugs (1988) vagy éppen a klasszikusnak számító Pieces (1982).
A filmre visszatérve szerintem megér egy próbát azok számára, akik régen titokban surrantak be a tékába és mazsoláztak a poros polcok közt, vagy éppenséggel a Ray Wise rajongóknak. Még akkor is, ha a történet megkurtítva első látásra a The Abyss-ra hajaz.
IMDb

2012. szeptember 11., kedd

Poison for the Fairies (1984)



Ez a mexikói nemzetiségű horror, amit hazájában több díjjal is jutalmaztak több kategóriában, a gyermeki fantázia sokszínűségét és kifinomultságát hívja segítségül, hogy a szórakozás garantált legyen.
Új városba, és ebből kifolyólag új általános iskolába kerül egyik kis főhősnőnk, Flavia. Hamarosan megismerkedik egy – már első látásra is roppant különlegesnek tűnő – kislánnyal, Veronicával. Az egymás iránti kölcsönös kíváncsiság és különcködésük szépen lassan összehozza őket. Veronica pajkossága és sunyisága kezdettől fogva érezhető, ami szemben áll viszont Flavia visszafogottságával, belé nevelt szófogadásával. Családjaik anyagi helyzetében és felépülésében sem hasonlítanak: Flavia tehetős és harmonikus hátteret tudhat magáénak, míg új kis barátnője a nagyanyjával és annak házvezetőnőjével él szerényebb keretek közt. A cselekmény akkor válik nem mindennapivá, mikor is Veronica elárulja Flavianak, hogy ő valójában boszorkány. Ezt a különös dolgot pedig olykor hajmeresztő cselekedetekkel igyekszik bizonyítani – igencsak sikerrel. A kezdeti kisebb trükköket pedig felváltják az igazán komoly tettek, melyek következményei kicsit sem elhanyagolhatóak, sőt.
Az igazság az, hogy nehezen viselem a gyerekeket egy filmben, mondhatni utálom őket. Itt viszont abszolút pozitív a véleményem a két lánykaraktert alakító kis hölgyről, ugyanis baromira jól játszanak. Feladatuk pedig nem csupán félóra játékról szól, hanem egész végig ők vannak a középpontban. Ezt a kamera beállítás is fokozza, ugyanis az egész játékidő alatt a felnőtt szereplők arcát nem mutatják, csupán hátulról, oldalról vagy az árnyékukat láthatjuk csak.
Az alkotás végkifejlete teszi fel az i-re a pontot, mert a történet nem hagyja a nézőt cserben és megadja neki azt, amire vágyik: látványt, egy kis döbbenetet, s talán egy kis rejtélyt is. Így kellene történnie mindig…

2012. július 5., csütörtök

Taste the Blood of Dracula (1970)


Ez a Hammer film azon jópár alkotások egyike, amelyben Cristopher Lee formálja meg Drakula grófot, illetve ez volt az ötödik Hammer-horror, amelyben a gróf karaktere szerepel.
3 tehetős, gazdag úr áll a film középpontjában, akik a családjaik és a társadalom előtt példaértékű magatartást mutatnak, de néha éjszakánként kétes helyeket felkeresve űzik a bűnös élvezeteket. Egy idő után nem nyújt nekik semmi újdonságot, kielégülést már az éjszakai élet legaljább mocska sem. Ekkor azonban beleütköznek valakibe, aki olyan élményt ígér nekik, amelyben még sohasem volt részük és a mára már elunt tevékenységek ennek árnyékába sem érnek. A három férfi elfogadja a kétes fiatalember ajánlatát, aminek következményei nemcsak őket, de gyermekeiket is érinti.
Nem árulom el, hogy a gróf alakja hogyan kapcsolódik bele a történetbe, de annyit mondhatok, hogy kifejezetten jó sztori kerekedik ki a film végére. A züllöttségükért keményen megfizet a titkos triumvirátus összes tagja, és a legszebb az egészben az, hogy nem akárki(k) keze által kapják meg a véres leckét.
A színészek remekül megformálják a rájuk szánt szerepeket, a romlott főhősök az elvárt érzéseket ébresztik a nézőben, az ártatlanság és tisztaság képviselőiért pedig igazán izgulni lehet. Igaz, én megint a grófért izgultam, de ez már csak én vagyok. Lee-t említeni sem kell, itt is remek volt, mint mindig: rideg és könyörtelen.
Pusztán érdekességként megemlítem, hogy az első elképzelés szerint nem három, hanem négy elzüllött úr szerepelt volna a filmben. A negyedik férfit Vincent Price formálta volna meg, de a pénz sajnos nem tudta volna mindezt fedezni, így lettek csak hárman.
A filmet egyébként a budapesti születésű Peter Sasdy rendezte, akinek egy másik kevésbé ismertebb alkotása a Countess Dracula.
Price nélkül is igazán kedves film a Drakula vérének íze, ami nálunk is kijött DVD-n. Fontos megjegyezni, hogy ez nem Stoker könyvének adaptációja, egyszerűen csak egy Drakula-történet, ami szerintem a gótikus horror kedvelőinek igazi csemege.


IMDb

2012. június 21., csütörtök

Attack of the Beast Creatures (1985)


Egy maroknyi személy hajótörést szenved, de egy csónak segítségével életben tudtak maradni. Nemsokára elsodródnak egy lakatlan szigetre, ahol kikötnek és meg tudnak pihenni. Partraszállásuk után nem sokkal viszont hőseink létszáma rögtön kettővel csökken, ugyanis ennek a tenyérnyi szárazföldnek a szívében gyilkos dolgok rejtőznek: nem elég, hogy némely patakmederben nem is víz csörgedezik, hanem sav, de a kis sziget nem is annyira lakatlan.
A film nézése közben nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hemzseg a hibáktól az egész alkotás, de talán ezek közül a legnagyobb az, hogy a készítők az ötletüket teljesen komolyan vették, komolyan álltak hozzá. Számomra a második legnagyobb kérdés az, hogy a hőseinket üldözőbe vevő "vérengző, harapós, alattomos és gonosz" szigetlakók miért csupán 20-30 cm magasak. Így egyszerűen képtelen vagyok bármiféle együttérzésre a hajótöröttek iránt, mert maguk az "ellenségeik" is teljesen nevetségesek. A karakterek viselkedését, egyes történésekre való reakcióikat nézve is csak ezt éreztem, hogy minek sajnáljam őket, ha ennyire életképtelenek. Továbbá nem teljesen értettem, hogy ezek a szerencsétlenek hova botorkálnak még az erdő mélyére, a sziget közepébe, mikor világosan elhatározzák, hogy a sok "rettenetes dolog" után a partra fordulnak vissza. Azt pedig nem is sorolom a hibák közé, hogy borzalmas a színészi játék, mert az igazi probléma nem általuk született, hanem az alkotók végtelen egyszerűsége által.
Meg kell jegyeznem ide azt a tényt, hogy én szeretem a trash filmeket, amik nem veszik magukat komolyan és pont ez miatt működnek sokaknál olyan jól ezek az alkotások. Ha ez a film ezt a hatalmas baklövést nem követi el, hogy komolyan veszi magát, akkor simán látnék esélyt arra, hogy kedvemre lenne a megtekintése. De így nagyon nem vette be a szervezetem. Kivetette magából, mint a beültetett vesét.


IMDb

2012. június 20., szerda

Body Bags (1993)


Kifejezetten szeretem azokat a filmeket, amelyek több kis történetet mutatnak be, mint például Romero úr Creepshow-ja. A Body Bags is antológia; 3 kis történetet dolgoz fel: az első két részt John Carpenter, az utolsót pedig Tobe Hooper rendezte.
Az első sztori egy egyetemista lányról szól, aki tanulás mellett munkát vállal egy benzinkúton, ahol első műszakja máris éjszakai, amiről valaki gondoskodik, hogy ne legyen zökkenőmentes.
A "Haj" című történet középpontjában egy kopaszodó férfi áll, aki komoly hajhullása miatt kevesebbnek érzi már magát. Önbizalmának helyreállítása érdekében pedig bármire képes lenne.
Az utolsó rész egy baseball játékos különös esetét meséli el, aki autóbalesetet szenved, amelyből a felépülés tartogat némi meglepetést.
Évek óta meg akartam nézni ezt a filmet, nem csak azért, mert antológia, hanem Carpenter és Hooper neve is nagyon vonzó volt. Bevallom viszont, hogy csalódtam: a történetek nem fogtak meg, átlagosnak tudom csak mondani őket, a sztorik átvezetése is közepes minőségű. Viszont van pozitívum: sok híres horror rendezővel, szereplővel lehet találkozni a másfél óra alatt: Wes Craven, Roger Corman, Sam Raimi - csak hogy említsek párat.
Mindent összevetve, egy közepes minőségű horrorfilm a Hullazsákok, nálam a nagy nevek felismerése okozott jó pillanatokat csupán. Többet vártam...

IMDb

Shakma (1990)


Egy kutatólaboratórium professzora a katatónia mesterséges elérését tanulmányozza. A munka során állatkísérleteket végez, többek között Shakma-n, a páviánon. Az agyműtét viszont nem várt eredményeket produkál az emlős viselkedésében: sokkal agresszívabbá válik. A professzor és fiatal növendékekből álló csapata egyik este egy kalandos szerepjáték közepette Shakma ámokfutásának áldozatai lesznek.
Ez így lehet bugyután hangzik, de maga a film nem olyan rossz ám. Egy egészen jól működő állatos horror ez, aminek minőségén magam is megdöbbentem. Nem kell zsenialitásra gondolni, de személy szerint én semmit nem vártam a filmtől - kellemeset csalódtam. A majomtámadások egész hitelesek, a történet felépítése sem borzalmas.
A színészgárda egyik tagja Christopher Atkins, akit sokan a Kék lagúna szőke, bongyorhajú sztárjaként ismerhetnek, illetve a professzort alakító Roddy McDowall nem más, mint a Frigh Night "Peter Vincent, a nagy vámpírölő"-je.
Maga a film címe az egyik páviánfaj nevéből ered, de érdekes, hogy a filmben szereplő majom a feje körül dús sörényes, ami a shakma páviánfajra viszont nem jellemző.
A filmre visszatérve bátran ajánlom az állatos horror kedvelőinek, mert kellemes kikapcsolódást nyújt egy délutáni hűsöléshez, még ha nem is tartogat meglepetéseket.


IMDb

2012. március 1., csütörtök

Dead of Night (1974)


Szokásos esti vacsorajelenet: családfő, édesanya és egy leány gyermek. De mégsem olyan szép, harmonikus és idilli, mint talán lennie kellene eredetileg. Az édesanya mintha aggódna, zavarosan beszél arról, hogy fia, Andy biztos haza fog jönni. Igen, semmi kétség, hiszen az ő kicsi szeretett fia túléli a háborút és minden gond nélkül újra együtt fognak hamarosan vacsorázni. Férjén és leányán, Kathy-n látszódik, hogy ők nem olyan biztosak ebben. A helyzetet megszakítja egy erőteljes kopogás a bejárati ajtón: komor arcú, fegyelmezett, magasabb beosztású katona, részvétet nyilvánít, közli, hogy szeretett Andy meghalt. Christine összetörik a hír hallatán, szíve mélyén mégis érzi, hogy a fia még él és az nem lehet, hogy nem látja újra. Még aznap éjszaka Kathy furcsa zajt hall, felébreszti édesapját, majd hárman leosonnak a földszintre és a bejárati ajtó mögött legnagyobb megdöbbenésükre Andy áll. A meglepődés egy csettintésre boldogságba fordul, hiszen végre újra együtt a család. Christine tényleg jól érezte, hazajött.
A következő napok azonban egyre furcsább dolgokat tartogatnak. Andy szótlan, rezzenéstelen arca valami balsejtelmet ébreszt. Talán történt vele valami? Megváltoztatta a háború? Charles, az apa nem tud szemet hunyni a dolog felett, főleg mikor fia a szeme láttára puszta kézzel megfojtja a család házi kedvencét.

A film lassan építkezik, de úgy érzem kell is ez ahhoz, hogy az utolsó negyedóra úgy üssön, ahogy kell. A család belső viszályai a végére a felszínre törnek: Christine inkább behunyja a szemét és nem akarja észrevenni azt a tényt, hogy a fia megváltozott, cseppet sem a régi Andy. Védelmezi őt minden áron, ami a végére őrült dolgokra veszi rá. Még a saját tisztességes leányát is képes lenne hátrahagyni csak azért, hogy az ő kicsi fia biztonságban legyen. A családfőben összeáll a kép, tudja, mi történik, mégis ő is azon dolgozik, hogy a fia ne kerüljön még nagyobb bajba. De a káoszt nem lehet elkerülni.
A Dead of Night (aka. Dreathdream) filmet W. W. Jacobs által megírt, 1902-ben megjelent, The Monkey's Paw (= "a majom mancsa") című angol horrortörténet ihlette.
Bob Clark neve ismerősen csenghet a horrorkedvelők számára, mert ugyanebben az évben, 1974-ben egy nagy sikerű slasherrel is előállt, ez pedig a Black Christmas volt, illetve első rendezése a Children Shouldn't Play with Dead Things szintén nem elhanyagolható alkotás a maga egyszerűségével.
Clark munkái számomra remek kikapcsolódást nyújtanak, alkotásait kihagyhatatlannak tartom a horrorközönség számára. A Dead of Night is csak erősítette bennem ezt, jó történet volt, az összeomlott családkép a végén pedig a fogékonyaknak igazán nyomasztó perceket okoz.

IMDb 6,8

2012. január 18., szerda

Das Cabinet des Dr. Caligari (1920)


1958-ban a brüsszeli világkiállításra 27 ország filmtörténészei összeállítottak egy 12 filmből álló listát, mely a filmkészítés első ötven évének terméséből tartalmazza a legjobbakat. Eme tucat filmek egyike ez az expresszionista, zseniális német horror némafilm.
A kezdő képsorokban két padon ücsörgő férfit látunk. Az egyik Francis, aki egy különös történetet mesél el barátjának. Az elmesélt sztori lesz maga a film cselekménye: Francis és jóbarátja Alan ellátogatnak a városban megrendezett karneválra, ahol az egyik sátorban az őrült öreg Dr. Caligari egy Somnambulist-t (holdkóros), Cesare-t mutatja be műsorszámként. Caligari elárulja a kíváncsi nézőseregnek, hogy Cesare bármilyen kérdést meg tud válaszolni. Alan kap az alkalmon és megkérdezi halálának időpontját. A holdkóros válasza megdöbbentő: állítása szerint Alan másnap reggel már nem fog felébredni. Ennél megdöbbentőbb dolog, mikor Cesare válasza beigazolódik: Alan következő nap virradóra tényleg meghal. Francis, kedvese és annak édesapja próbálják barátjuk halálának titkát megfejteni, a szálak pedig Caligari doktorhoz és a Somnambulisthoz vezetnek. A rejtélyes orvosról Francis lassacskán felkutatja az igazságot, sőt a film csavaros végkifejlete magáról Francisről is tartogat meglepetéseket.
Teljesen magával ragadott a történet. A holdkórosság témája magában hordozza a titokzatosságot, a rejtélyt, misztikumot. A Cesare-t megformáló Conrad Veidt játéka volt rám a legnagyobb hatással. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeltem jóslatát, tetteit. Arckifejezései – amit a remek smink még jobban kiemelt – kellemes borzongást okoztak. Bár le kell szögeznem, hogy az ilyen témák engem kicsit érzékenyebben érintenek.
Összességében számomra az eddig látott legjobb némafilm a ’22-es Nosferatu után és kicsit sem csodálkozom azon, hogy készítése után közel 40 évvel is még a legjobb alkotások közé gondolták - ma is ott a helye.

IMDb

Dracula (1958)


A Hammer Film Production is készített Bram Stoker klasszikus horrortörténetéből filmváltozatot, amely kicsit sem meglepő, hiszen a Hammer Studio pont az ilyen gótikus stílusú horrorjairól a leghíresebb talán.
A szereposztást nézve 2 nagy színész is szerepet kapott: Van Helsing professzort Peter Cushing játsza, Drakula gróf szerepében pedig Cristopher Lee-t látni. Talán említeni sem kell, hogy mindketten a Hammer-filmek örökös sztárjai voltak: Cushing többször is megformálta Frankenstein doktort, Lee pedig nemcsak ez alkalommal bújt vámpírbőrbe.
Úgy gondolom, hogy az alkotás történetének felvázolását itt nyugodt szívvel hanyagolhatom, mert vélhetőleg mindenki ismeri - ha nem is olvasta Drakula gróf válogatott rémtetteit, nagyvonalakban mindannyian ismerjük Őt.
Drakula történetének ezen feldolgozása némileg eltér a Stoker által megírtaktól. Maguk, a regényben szereplő karakterek ugyanúgy megvannak, de némelyikük némi változáson ment át. Az első kisebb különbség, hogy Jonathan Harker nem ügyvéd, hanem könyvtáros. A regényben Jonathan menyasszonya Mina kisasszony, Lucy Westenra Mina barátnője, Arthur Holmwood pedig Lucy kisasszony udvarlója. Ezzel szemben a filmben a két lány karakterét felcserélték: Arthur és Mina egy házaspár, Lucy és Arthur testvérek, Jonathan menyasszonya pedig Lucy. Magát a cselekmény menetét tekintve a változás az, hogy Jonathan Harker és Van Helsing eleve ismerik egymást, Harker pedig már a film elején tisztában van azzal, hogy a hírhedt kastély tulajdonosa az éjszaka teremtménye. A forgatókönyvírók abban is változtattak, hogy ki esik/kik esnek Drakula áldozatául.
Mielőtt arra adnék okot, hogy negatív előítélet ébredjen blogunk Olvasójában eme filmet illetően, leszögezném, hogy ezek a módosítások nem ártottak a filmnek. Az írók tiszteletben tartották a Drakula könyvet, érezhető volt az óvatosság. Én magam pedig az eredeti mű kisebb felfrissítésnek tartottam az eltéréseket. A másik pedig, hogy Cushing és Lee neve garancia a minőségre.

IMDb

Dr. Jekyll & Mr. Hyde (1931)


Robert Louis Stevenson történetét, mely egy kísérletező orvosról szól, sok filmes elevenítette már meg a filmvásznon. Az elsők között van ez a darab is, mely a főszereplő megformálójának (Fredric March) Oscar-díjat is hozott.
Dr. Henry Jekyll kiváló orvos, akit a nemesség tagjai furcsállnak, csodabogárnak tekintenek - és nemcsak a betegek iránti odaadó hozzáállása miatt. Jekyll nem mindennapi témával foglalkozik: véleménye szerint maga az emberi lélek nem egy egész, hanem két részből tevődik össze. Az egyik a társadalom által elfogadott írott illetve íratlan szabályoknak tesz eleget, azok alapján vezérli az embert és annak gondolatait, cselekedeteit. A psziché másik felét az ösztönök hajtják, a nyers, állatias viselkedés forrása. Állításának alátámasztására kikísérletez egy szérumot, mely az elme két felét elválasztja egymástól, s színre lép az ösztönös, erőszakos, vad én képe.
Ez az első adaptáció a regényből, melyet sikerült megtekintenem idáig, viszont magát az írást még nem volt alkalmam elolvasni, így tényleg csak a filmre tudok hagyatkozni a történet szempontjából. A tudat illetve énkép kettéhasadásának és az ösztönös, állatias viselkedés bemutatása tényleg Oscar-t érdemlő alakítás volt March-tól. Az erőszakos én-t jelképező Mr. Hyde jelmezét a neander-völgyi emberről mintázták, ezzel is nyomatékosítani tudták az állatias, nyers embert. A két én közti különbség is teljesen elkülöníthető volt egymástól: Jekyll a kedves, humoros, tisztelettudó vőlegény, aki a páciensek közt sem tesz különbséget, így a nyomorúbb sorsú egyszerű asszony is ugyanannyi figyelmet és törődést kap tőle, mint egy nemesember. Ezzel szemben a szérum hatása után kibújik belőle Mr. Hyde, aki már külsőleg is hordozza magán az "emberállat" jegyeit (vastag szemöldök, előreálló homlok, hegyesebb fogak, görnyedtebb járás); belsőleg pedig lelkiismeret-mentes, erőszakos, vad, egy az egyben ösztönlény.
Stevenson története eleve jó táptalaj egy film elkészítéséhez. Ezen '31-es változat előtt készült még belőle 4 némafilm is, melyek közül meg kell említeni az 1920-ban készült változatot, ugyanis abban John Barrymore játsza el a címszerepet.

IMDb

2011. június 27., hétfő

Raw Meat (1973)

Patricia és Alex az utolsó metrójárattal utaznak. A Russell Square-nél leszállva a lépcsőn egy eszméletlen férfit találnak. Pat szerint a férfi haldoklik, Alex viszont csupán részegnek hiszi a külsőre előkelőnek tűnő embert. Kis tanakodás után szólnak az első útjukba eső rendőrnek, akivel a helyszínre visszasietve a titokzatos illető hűlt helyét találják csupán. Másnap, mikor a férfiről kiderül, hogy egy köztisztviselő úr és még mindig nem került elő, Calhoun felügyelő munkához lát. Hamar kiderül, hogy a londoni metró ezen szakaszán bizony már nem ez az első eset, hogy valaki nyomtalanul tűnik el. Később arra is fény derül, hogy a metróvonal építésének történetében megbújik egy 1892-ben bekövetkezett tragédia is.
A film teljesen egyszerű, az első felében a tényeket felvázolja, utána pedig hagyja, hogy történjenek az események. Teljesen működőképes szisztéma. A szórakozást és a borzongás néholi enyhítését a tipikus angol sziporkázások és a híres angol szokások (pl. teázás) használatával próbálja biztosítani.
A színészgárdát két híres horrorszínész is erősíti. A Scotland Yard Calhoun felügyelőjét Donald Pleasence alakítja, akinél jobbat szerintem nehezen találtak volna a készítők erre a szerepre. A másik híresség pedig Christopher Lee, aki csak pár percet szerepel a filmben, de nálam az a jelenet piszkosul emlékezetes maradt. :)
A Raw Meat (aka. Death Line) egy kis eldugott kincs az angol horrorok között. Egyszerű és szimpla, de kicsit sem unalmas. Úgyhogy csak bátran!

IMDb

2011. június 11., szombat

The Invisible Man (1933)

A '30-'50-es években készült filmek közül keveset sikerült megnéznem eleddig. Újabb kis szál, amit fonnom kell tovább és tovább.
Az Invisible Man az angol író, H. G. Wells 1897-ben megjelent azonos című regényéből készült. A film rendezője James Whale, akinek a nevéhez olyan filmek is fűződnek, mint a '31-es Frankenstein Boris Karloff-fal és a Bride of Frankenstein.
Jack Griffin gyakornokként tanul, dolgozik és tevékenykedik kutatótársával, Kemp-pel egyetemben a neves Dr. Cranley mellett. Griffin egy egyedülálló titkos kísérleten dolgozik: a láthatatlanná válás titkát kutatja. Sok idejét és energiáját "siker" koronázza. Azonban a láthatatlanság ellenszerét már nem tudja megfejteni, a folyamatot visszafordítani képtelen. Viszont szerzett képességét igencsak használja - másokra nézve nem éppen jótékony célokra. Ijesztget, fenyegetőzik, baleseteket okoz, gyilkol. A szérum borulttá és agresszívvá teszi - világuralmat akar.
A regényt még nem volt alkalmam elolvasni, viszont ezen mozgóképes feldolgozását zseniálisnak tartom, imádtam az utolsó percéig. Izgalmas, humoros, a főszereplőt megformáló Claude Rains fergeteges alakítást nyújt. Amin pedig nagyon megdöbbentem, az Jack láthatatlan állapotának tényleges "megjelenítése". A film keletkezési évét tekintve nem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletesen meg tudják majd oldani ezt a dolgot. Ezzel kapcsolatban többet kaptam, mint eleve vártam. Ha belegondolok abba, hogy korunkban néha mennyire pocsék technikákat alkalmaznak a filmkészítésnél, szinte felháborodok.
Az Invisible Man kellemes szórakozás, nemcsak horrorfalóknak. Bátran ajánlom mindenkinek, és arra is mernék fogadni, hogy aki megtekinti, máskor is elő fogja venni. Én biztos így teszek.

IMDb

Macabre (1980)

Lamberto Bava olasz rendező, a giallo műfaj megteremtőjének, Mario Bava-nak fia. Lamberto horror filmjei közül talán a Démonok 1. és 2. az, amik a legismertebbek. Találkoztam pár írással, megjegyzéssel az interneten, amiben a hozzászóló Dario Argento-t jelölte meg ezen filmeknél, mint rendező. Megragadom most az alkalmat és kijelentem, hogy NEM, a Démoni 1-2 filmeket nagyon nem Argento rendezte. Ő producerkedett és a screenplay megírásában tevékenykedett, a rendező ott is Lamberto Bava. Ugyanúgy, mint ennél a műnél is.
Jane Baker 2 gyermekes középkorú hölgy, aki csalja a férjét. Egy ilyen találka azonban rosszul ér véget, ugyanis az addig otthon egyedül hagyott gyerekekkel tragédia történik: June lánya, Lucy vízbe fojtja kisöccsét. Főszereplő hölgyünk mikor hírt kap erről, szeretőjével hamar kocsiba vágódnak és a házhoz indulnak. A haza tartó úton azonban újabb csapás éri June-t: a nagy sebesség miatt megcsúszik az autó és June szeretője fejét vesztve szörnyethal. June a történtek miatt elmegyógyintézetbe kerül, ahonnan 1 év múlva kerül ki újra a világba. Az újrakezdés nem könnyű, a traumákat pedig nem tudni, hogy June mennyire volt képes feldolgozni egy év alatt...
A klasszikus VHS-korszakban a Macabre nálunk is megjelent, méghozzá Hátborzongató címen. És ez a cím nagyon is helytálló. Fantáziám és ízlésem szerette ezen film bizarrságát: mint a cselekményben, mint pedig a látványvilágban. June, a hűtlen és érzelmileg teljesen labilis karakter megérintett...talán azonosulni is tudtam vele. Volt egy másik szereplő is, bizonyosan egy vak fiatal férfi - akinek nagy szerepe van a filmben, ő is váltott ki belőlem érzelmet: együttérzést, sajnálatot. Ő kifejezetten szimpatikus volt(bár a kék szemétől néha a hideg rázott ki). Akit képtelen voltam bevenni, az June sunyi, alattomos kislánya: Lucy. Benne olyan tulajdonságok voltak megtalálhatóak, amiket a mai emberekben is rühellek és piszkosul utálok. Idegességet váltott ki belőlem, ha megjelent a képernyőn, ami paradox módon még jobban fokozott engem. Egyetlen kis hiba volt a filmben, de ezt saját magam okoztam önmagamnak: a csattanó nekem nem "csattant" sajnos, abban a bizonyos első pillanatban megéreztem, mi is a nagy titok.
A Macabre kötelező darab a horror rajongóknak. Az olasz horror fanoknak pedig egyszerűen házi feladat!

IMDb

2011. június 5., vasárnap

Transylvania 6-5000 (1985)

Az utóbbi napokban inkább könnyedebb hangvételű filmeket kerestem magamnak, így esett a választásom erre a '85-ben készült horror-vígjátékra.
Egy amerikai lapszerkesztőség kezébe kerül egy Erdélyből származó videókazetta, ami Frankenstein szörnyének létezését bizonyíthatja. A főszerkesztő Transylvania-ba küldi 2 riporterét, a naív Gil Turner-t (Ed Begley Jr.) és a hitetlen Jack Harrison-t (Jeff Goldblum), hogy kiderítsék, miféle titok rejtőzik ott. Megérkezésüktől kezdve furcsaságokkal találkoznak. Gil nagyon lelkes, így nem is teketóriázik sokat, nekilát a szaglászásnak. Felkeresi a videón látható kis kápolnát, hátha nyomra akad. Semmi különlegeset nem talál, viszont valaki megmutatkozik, aki nem örül annak, hogy a két amerikai a városban van. Később Gil megtud egy információt, miszerint egy régebben praktizáló orvos, Dr. Malavaqua mostanra elmeintézetbe került, engedélyét bevonták. A furcsaságok sokasodnak és Jack is egyre jobban azt érzi, hogy valami bűzlik.
Jeff Goldblum nagy kedvencem, nagyon jó színésznek tartom - itt sem csalódtam benne. Vígjáték lévén a szórakozáson van a hangsúly természetesen, ami többé-kevésbé sikerül is. A történetben voltak viszont olyan megoldások, amikkel nem tudtam mit kezdeni, akadt olyan is, amit untam. A film nagyon jól indít, a végére viszont mintha lelassulna. Persze tudom, hogy ezt a művet nem szabad olyannyira komolyan venni - mert lényegében paródia, de ha jópár klasszikus horrorlényt gyúrnak össze egy alkotásba, akkor meglátásom szerint óvatosan kell bánni velük. Talán ez volt a legnagyobb problémám. Többet vártam ettől a filmtől: több izgalmat és sok kreativitást! A pozitívumok közé kiemelném Goldblum-ot, imádom a mimikáját, illetve megemlíteném, hogy többször is sikerült a fimnek megnevettetnie, amit nagyon tudok értékelni.
Összegezve, egy teljesen nézhető alkotás a Transylvania 6-5000, de aki nagyon szigorú a híres horrorkarakterekkel, annak csak óvatosan.

IMDb