2012. október 4., csütörtök

The Rift (1990)



Furcsának tűnhet egyeseknek, hogy ezt a filmet választottam újabb cikkem tárgyának. Én magam is csupán közepes minőségűnek mértem be, de egyszerűen van benne egy csipetnyi „kilencvenesévek-adalék”, ami egész fogyaszthatóvá teszi ezt a mindössze 79 percet.
Egy felderítő csapatot küldenek le a tenger mélyére, hogy utánajárjon egy korszerű tengeralattjáró rejtélyes eltűnésének. A legénység egyik tagjának felkérik az eltűnt mélytengeri jármű egykori tervezőjét is, aki vonakodva bár, de belemegy a dologba, s ezután a Sirius II nevű tengeralattjáró elindul, hogy feltárja Sirius I titkát. A víztömeg mélyén egy furcsa hasadékra bukkannak, ahonnan az eltűnt jármű fekete dobozának jelzését észlelik. A sikeresség érdekében úgy döntenek, hogy elhagyják a hajót és maguk derítik fel, hogy mit rejt a sötét és nem éppen barátságos mélytengeri üreg. Kezdeti kételkedésük nem alaptalan, ugyanis amibe ütköznek, képzeleteket felülmúló.
Megértem azokat, akiket kicsit sem hatott meg a The Rift igenis létező bája. Talán ha nem lennék olyannyira elfogult a régi VHS-kincsekkel szemben, hasonlóan éreznék a megtekintése után. Ez a film nem próbál több lenni annál, mint ami valójában, és ezt eléggé tudom értékelni. Amit még pozitívan fogadtam, az a hasadékbeli „élet” ábrázolása: abszolút kilencvenes évek eleje.
A Hasadék a spanyol Juan Piquer Simón munkája, aki már ezelőtt 3 alkotásával is elszórakoztatott. Nem mondom azt, hogy borzasztóan eredeti az úriember, de engem meg lehet venni egyhamar olyan művekkel, mint a gusztustalanul szórakoztató Slugs (1988) vagy éppen a klasszikusnak számító Pieces (1982).
A filmre visszatérve szerintem megér egy próbát azok számára, akik régen titokban surrantak be a tékába és mazsoláztak a poros polcok közt, vagy éppenséggel a Ray Wise rajongóknak. Még akkor is, ha a történet megkurtítva első látásra a The Abyss-ra hajaz.
IMDb

2012. szeptember 30., vasárnap

The Woman in Black (2012)

 A 2012-es The Woman in Black az eredetileg 1989-ben készült film remake-je és attól eltekintve, hogy az eredetit nem láttam (és eddigi pályafutásom során egyszer se éreztem rá késztetést, hogy ez megváltozzon), de mégis viszonylagos érdeklődéssel kezdtem bele az új változatba. Ennek oka többek közt, a megannyi honlapon/blogon/fórumon megjelent maximális pontos kritika (hozzáteszem, ez nem lesz köztük).
 A The Woman in Black középpontjában egy ingatlanügynök, Arthur Kipps áll, akit egy elhagyatott ház eladásával bíznak meg. A kisvárosba érkezve Mr. Bentley-t leszámítva igen ellenségesen fogadják az ügynököt. A háznál járva pedig Arthur egy feketébe öltözött nőre lesz figyelmes, aki eltűnik, mire kiderülne ki is ő. Visszatérve a városba, egy kislány a főhősünk karjában hal meg, mire a helyiek még ellenségesebbé válnak.Kiderül egy régi gyermekhalál, a titokzatos nő egyre közelebbről mutatkozik és a ház egyre különösebb, paranormális történések színhelye lesz.
 A film közel másfél órájával számomra talán az egyik legfárasztóbb filmes élményemet nyújtotta. Ha jól emlékszem egy óra körül jártam, amikor még vártam a csodát, vártam, hogy megtudjam mi is az extra, mi is az, ami a legtöbb kritikusnak tetszett, de arra jutottam, hogy semmi. Én valami oknál fogva rühellem az amcsi ijesztgetést, ami a 21. századra igen népszerű lett világszerte és most megkaptam minden idióta, egyszer látott klisét egyben. A háttérben kinyíló ajtó, az üvegben megjelenő fej, a hintaszék és társai (a házban alvós jeleneteknél vesztettem el minden reményem). A végkifejlet várható, igazából az egész film egy marha nagy klisékupac és nagyon remélem, hogy a közelembe se kerül a maradék életemben.Végül azért egy pozitívum is eszembe jut, mégpedig, hogy Daniel Radcliffe 8 film után végre megtanult színészkedni. Számomra az év csalódása volt, nem kell ezzel egyetérteni, de ideje volt egy negatív véleménynek is. IMDb

Madness (2010)

 A Madness azon kevés, a közelmúltban készült low-budget filmek egyike, aminek sikerült elnyernie tetszésem.Ennek oka többek közt az is, hogy nem rakták tele kokányolt CGI effektekkel, azokat sikerült minimálisra szorítani, ami ma már megbecsülendő, tekintve, hogy a lefilmezésen kívül egy Adobe-program felelős a legtöbb mai selejtért (ami persze nem az Adobe hibája). Nálam pedig a CGI - még ott is, ahol igényesebben van kivitelezve - allergiás reakciót vált ki.
 A történet a szokásos, egyszerű fiatalok - vidéki emberek koncepciót követi azzal a kivétellel, hogy itt sikerült karaktereket létrehozni, legalábbis a redneckek körében. Két táncoscsaj éppen versenyre tart, majd az útba eső benzinkútnál belebotlanak két srácba, akiknek lerobbant az autójuk. Felveszik őket, majd egy fekete terepjáróból egy borzot dobnak a szélvédőre. Az autó az árokban köt ki, majd egy lerobbant furgon felveszi őket. Hamar rá kell jönniük, hogy csapdába kerültek. Az egyik srác kiugrik az autóból, a többiek pedig foglyul esnek és nem is tudják mi vár rájuk.A történetet részletezni nem kell szerintem senkinek. Foglyul ejtés után kínzás, menekülés, üldözés és a szokásos.
 A gore áh! végre gore, nem holmi CGI szarakodás, teljesen korrekt, művértől fröcsögő gyilkosságokat kapunk. Ami viszont igazán tetszett, hogy a cselekmény az elejétől a végéig tart, nem kell végigszenvedni a bevezetőt, a felesleges mászkálásokat és a teljesen feleslegesen elnyújtott drámázást. Persze a maga low-budget varázsával, de minden működik és megvan a filmben. Külön piros pont a bevezetőben látható kivégzésért, a már említett redneckekért és a szépfiú meggyalázásáért (hihetetlen, hogy két csaj és egy srác közül pont a srác lesz megalázva, zseniális!). Rengeteg hiba van a filmben, de mindezt feledtette az egyébként roppant jól működő hangulata.
Nem egy halál komoly alkotással állunk szemben, leginkább party filmnek vagy kikapcsolódásnak ajánlom, de arra az egy alkalomra mindenképp. IMDb

2012. szeptember 11., kedd

Poison for the Fairies (1984)



Ez a mexikói nemzetiségű horror, amit hazájában több díjjal is jutalmaztak több kategóriában, a gyermeki fantázia sokszínűségét és kifinomultságát hívja segítségül, hogy a szórakozás garantált legyen.
Új városba, és ebből kifolyólag új általános iskolába kerül egyik kis főhősnőnk, Flavia. Hamarosan megismerkedik egy – már első látásra is roppant különlegesnek tűnő – kislánnyal, Veronicával. Az egymás iránti kölcsönös kíváncsiság és különcködésük szépen lassan összehozza őket. Veronica pajkossága és sunyisága kezdettől fogva érezhető, ami szemben áll viszont Flavia visszafogottságával, belé nevelt szófogadásával. Családjaik anyagi helyzetében és felépülésében sem hasonlítanak: Flavia tehetős és harmonikus hátteret tudhat magáénak, míg új kis barátnője a nagyanyjával és annak házvezetőnőjével él szerényebb keretek közt. A cselekmény akkor válik nem mindennapivá, mikor is Veronica elárulja Flavianak, hogy ő valójában boszorkány. Ezt a különös dolgot pedig olykor hajmeresztő cselekedetekkel igyekszik bizonyítani – igencsak sikerrel. A kezdeti kisebb trükköket pedig felváltják az igazán komoly tettek, melyek következményei kicsit sem elhanyagolhatóak, sőt.
Az igazság az, hogy nehezen viselem a gyerekeket egy filmben, mondhatni utálom őket. Itt viszont abszolút pozitív a véleményem a két lánykaraktert alakító kis hölgyről, ugyanis baromira jól játszanak. Feladatuk pedig nem csupán félóra játékról szól, hanem egész végig ők vannak a középpontban. Ezt a kamera beállítás is fokozza, ugyanis az egész játékidő alatt a felnőtt szereplők arcát nem mutatják, csupán hátulról, oldalról vagy az árnyékukat láthatjuk csak.
Az alkotás végkifejlete teszi fel az i-re a pontot, mert a történet nem hagyja a nézőt cserben és megadja neki azt, amire vágyik: látványt, egy kis döbbenetet, s talán egy kis rejtélyt is. Így kellene történnie mindig…

2012. július 5., csütörtök

Taste the Blood of Dracula (1970)


Ez a Hammer film azon jópár alkotások egyike, amelyben Cristopher Lee formálja meg Drakula grófot, illetve ez volt az ötödik Hammer-horror, amelyben a gróf karaktere szerepel.
3 tehetős, gazdag úr áll a film középpontjában, akik a családjaik és a társadalom előtt példaértékű magatartást mutatnak, de néha éjszakánként kétes helyeket felkeresve űzik a bűnös élvezeteket. Egy idő után nem nyújt nekik semmi újdonságot, kielégülést már az éjszakai élet legaljább mocska sem. Ekkor azonban beleütköznek valakibe, aki olyan élményt ígér nekik, amelyben még sohasem volt részük és a mára már elunt tevékenységek ennek árnyékába sem érnek. A három férfi elfogadja a kétes fiatalember ajánlatát, aminek következményei nemcsak őket, de gyermekeiket is érinti.
Nem árulom el, hogy a gróf alakja hogyan kapcsolódik bele a történetbe, de annyit mondhatok, hogy kifejezetten jó sztori kerekedik ki a film végére. A züllöttségükért keményen megfizet a titkos triumvirátus összes tagja, és a legszebb az egészben az, hogy nem akárki(k) keze által kapják meg a véres leckét.
A színészek remekül megformálják a rájuk szánt szerepeket, a romlott főhősök az elvárt érzéseket ébresztik a nézőben, az ártatlanság és tisztaság képviselőiért pedig igazán izgulni lehet. Igaz, én megint a grófért izgultam, de ez már csak én vagyok. Lee-t említeni sem kell, itt is remek volt, mint mindig: rideg és könyörtelen.
Pusztán érdekességként megemlítem, hogy az első elképzelés szerint nem három, hanem négy elzüllött úr szerepelt volna a filmben. A negyedik férfit Vincent Price formálta volna meg, de a pénz sajnos nem tudta volna mindezt fedezni, így lettek csak hárman.
A filmet egyébként a budapesti születésű Peter Sasdy rendezte, akinek egy másik kevésbé ismertebb alkotása a Countess Dracula.
Price nélkül is igazán kedves film a Drakula vérének íze, ami nálunk is kijött DVD-n. Fontos megjegyezni, hogy ez nem Stoker könyvének adaptációja, egyszerűen csak egy Drakula-történet, ami szerintem a gótikus horror kedvelőinek igazi csemege.


IMDb

2012. június 21., csütörtök

Attack of the Beast Creatures (1985)


Egy maroknyi személy hajótörést szenved, de egy csónak segítségével életben tudtak maradni. Nemsokára elsodródnak egy lakatlan szigetre, ahol kikötnek és meg tudnak pihenni. Partraszállásuk után nem sokkal viszont hőseink létszáma rögtön kettővel csökken, ugyanis ennek a tenyérnyi szárazföldnek a szívében gyilkos dolgok rejtőznek: nem elég, hogy némely patakmederben nem is víz csörgedezik, hanem sav, de a kis sziget nem is annyira lakatlan.
A film nézése közben nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hemzseg a hibáktól az egész alkotás, de talán ezek közül a legnagyobb az, hogy a készítők az ötletüket teljesen komolyan vették, komolyan álltak hozzá. Számomra a második legnagyobb kérdés az, hogy a hőseinket üldözőbe vevő "vérengző, harapós, alattomos és gonosz" szigetlakók miért csupán 20-30 cm magasak. Így egyszerűen képtelen vagyok bármiféle együttérzésre a hajótöröttek iránt, mert maguk az "ellenségeik" is teljesen nevetségesek. A karakterek viselkedését, egyes történésekre való reakcióikat nézve is csak ezt éreztem, hogy minek sajnáljam őket, ha ennyire életképtelenek. Továbbá nem teljesen értettem, hogy ezek a szerencsétlenek hova botorkálnak még az erdő mélyére, a sziget közepébe, mikor világosan elhatározzák, hogy a sok "rettenetes dolog" után a partra fordulnak vissza. Azt pedig nem is sorolom a hibák közé, hogy borzalmas a színészi játék, mert az igazi probléma nem általuk született, hanem az alkotók végtelen egyszerűsége által.
Meg kell jegyeznem ide azt a tényt, hogy én szeretem a trash filmeket, amik nem veszik magukat komolyan és pont ez miatt működnek sokaknál olyan jól ezek az alkotások. Ha ez a film ezt a hatalmas baklövést nem követi el, hogy komolyan veszi magát, akkor simán látnék esélyt arra, hogy kedvemre lenne a megtekintése. De így nagyon nem vette be a szervezetem. Kivetette magából, mint a beültetett vesét.


IMDb

Junk (2000)


Ez a japán zombifilm még az egyik Fangoriában hívta fel magára a figyelmemet, azóta vártam a pillanatot, hogy személyesen is találkozhassak vele.
Egy piti rablóbanda kirabol egy ékszerboltot, majd egy elhagyatott gyárépületbe sietnek, hogy a zsákmányt jó pénzért eladják egy alvilági arcnak. A találkozónak helyet adó lepukkant épület viszont régen a hadiipar egyik kutatólaborjaként üzemelt, ahol titkos katonai kísérletek folytak. A tolvajok üzletelése nem lesz túlzottan sikeres, ugyanis a gyárépület zugaiban heverő hullák "titokzatos módon" erőre kapnak és kezdetét veszi a zombi attak.
A Junk első nézés után is beírta magát a kedvenc zombifilmjeim közé. Pörgős, nem áll le, nem fullad bele az egyszerű "zombi kontra áldozat" jelenetekbe. Tartogat meglepetéseket, és ahogy azt már a japánoktól megszoktuk, furcsaságokat is. Kedvelem a japán horrorkészítők fantáziavilágának teremtményeit, kreálmányait, aminek színességét itt is be tudják bizonyítani. Ami még ezek mellett nagyon tetszett, az az olasz zombihorrorok előtti tisztelgés; az ilyenekkel teljesen le lehet venni a lábamról. Tudniillik, a film egyik jelenetében barna papírzsákokba bugyolált, vastag kötéllel átkötött testek élednek fel lassan, amiről egyből Fulci '79-es Zombi-ja jutott eszembe. Majd mikor e jelenet alatt felcsendült a Zombi híres dallama, szinte elérzékenyültem. Emellett a bő másfél órában találunk utalást arra is, hogy a készítőket Romero zombi-trilógiája is megihlette.
Nyugodt szívvel ajánlom minden horrorfilm rajongónak, mert a kikapcsolódás mellett kellemes nosztalgia érzés is elfogja az embert, ami mégtöbbet dob az eleve is jól működő anyagon.
IMDb